kisgyermekként is felismertem a halált, mint az élet végességének tényszerűségét. 10 éves lehettem, csepp felfogásommal magamat vígasztaltam, kiegészítettem az iskolában tanultakat. " ha meghalok, megesznek majd a bogarak, de a bogarakat a madarak, és én így élek tovább." szépen gondoltam el, semmi horrorisztikus és visszataszító nem volt ebben. és mennyire fennkölt. hogy halálom után így hasznosulok, így szolgálok, élek tovább.
azt hiszem, ez egy gyermekről szép teljesítmény volt, még akkor is, ha a valóság ennél azért összetettebb, és embernek nem oly' átlátható azonnal.
jelenleg bizonyosságot extrovertálok magamból a halált illetően.
nem jelenti a vég egyúttal a befejezést, a végzetet.
több mint bizonoysság, sokkal több.
változott a gondolatiság. jó érzés. nyugodtsággal.
